IMDb: 9.1. Ez nagyon szép eredmény - csupán 1 héten alatt. Ám érdemes figyelembe venni a tényt, hogy olyan emberek szavaztak (nagy részben), akik nem látták még a filmet.
Tim Burton 1989-ben készítette el az első filmváltozatot, amiből 3 évvel később folytatás is…
Mostanában ugye nagy "divat" a kézikamerán keresztül látott film. Ez így kb. azt jelenti, hogy a készítők minél valóságosabbá akarják tenni alkotásukat. A Cannibal Holocaust című 1979-es olasz horrorról sokáig azt hitették, hogy tényleg egy dokumentumfilm, ám a rendező…
Az ex-rendőr Nick Cassidy (Sam Worthington) épp 25 éves börtönbüntetését tölti, de az apja temetésére kiengedik. Ám az alkalmat kihasználva megszökik, bérel egy hotelszobát, és kiáll a keskeny párkányra. Szándéka viszont nem az öngyilkosság, hanem az ártatlanságának…
Ridley Scott kultuszfilmet teremtett 1979-ben A nyolcadik utas: a Halállal. Bár a folytatásokat nem ő rendezte, most visszatért - egy kezdetfilm miatt.
Bár A bolygó neve: Halál jobb lett, mint az első rész, Ridley Scott alkotása nagyban hozzájárult…
Egy elsőfilmes rendező JÓ zombis vígjátékot akart csinálni. Sikerült neki.
Ha két egymáshoz közel álló műfajt akarunk összevonni, akkor az jól is elsülhet, ám két egymástól nagyon eltérő műfajjal elég nehéz jó filmet készíteni.…
A mostanában nagy népszerűségnek örvendő (vagy legalábbis sokszor használt) kézikamerás megoldásnak olyan filmeket köszönhetünk, mint a Cloverfield (ezzel el is rontották a filmet), a félig-meddig ilyen Project X - A buli elszabadul, az úgy…
Az eredetileg a Kémkölykök-sorozat karaktere, majd a Grindhouse kamuelőzetesének főszereplője, Machete a "nevében is szereplő" macsétéjával visszatért, hogy végre ne kelljen visszafognia magát. Ez nem egy gyerekfilm.
Vérfürdő és nagy…
2003-ban Rowan Atkinson a Mr. Bean után egy újabb vicces, és egy bizonyos értelemben "szerethető" karaktert alkotott. A folytatás nem maradhatott el.
A nevem English, Johnny English
Egy félresikerült Mozambik-i akció után Johnny English (Rowan…
A borzalmas Charlie angyalai-filmek és a Terminátor - Megváltás rendezője egy olyan filmet akart készíteni, ami nőknek és férfiaknak is egyaránt tetszik. Nem sikerült.
Két titkosügynök és egy nő
A kormánynak titokban dolgozó Tuck (Tom Hardy)…
A Sötét zsaruk harmadik részében az időutazás jut fontosabb szerepbe. Ja, és Tommy Lee Jones mellékszerepbe.
Vissza az időben J ügynökkel
J ügynök (Will Smith) már 15 éve dolgozik társával, K-val (Tommy Lee Jones). Ám megszökik egy titkos…
Miután megnéztem a Boratot és az Ali G Indahouse-t, a nem túl jó kritikáknak örvendő Brüno-t szenvedtem végig. Tényleg szenvedtem.
Funkyzeit Brüno módra
Az Ausztriában nagy népszerűségnek örvendő Funkyzeit nevű divatműsor házigazdája a…
Tegnap este volt "szerencsém" megnézni a Kíméletlen bosszú című akciófilmet, Steve Austin és Danny Trejo főszereplésével. Nagyon látszott, hogy B-kategóriás.
Steve Austin vs. Danny Trejo
Ryan Varrett (Steve Austin) családját…
A Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika után úgy döntöttem, hogy Sacha Baron Cohen többi filmjét is megnézem. Az Ali G Indahouse-al kezdtem.
Ali G - Magát feketének képzelő hülye gyerek menni képviselőnek
A történet…
Úgy álltam neki a film nézésének, hogy előtte még egy Cohen-filmet sem láttam, csak hallottam róluk. Nos, megdöbbentett. Kazahsztáni AmerikábanBorat Sagdijev (Sacha Baron Cohen), a kazah riporter Amerikába utazik, hogy dokumentumfilmet…